Elindult a StudiCore.hu…


Hogyan is jutottunk el eddig a bejelentésig?

2015-ben és előtte nagyrészt magánórák adásából éltem (néhány tanfolyammal megfűszerezve a változatosság kedvéért), sok-sok embert segítve hozzá a programozóvá váláshoz illetve az egyetemi, gimnáziumi vizsgái sikeres letételéhez. A magánórák tartása közben felfedeztem néhány dolgot:

  1. ha valaki hetente egyszer jár magánórára, az szuper, de sokat felejt a következő hétig – mert adott esetben nem foglalkozik vele, csak óra előtt egy kicsit,
  2. heti két magánóra a legtöbb tanuló pénztárcájába nem fér bele.
  3. sok idő megy el azzal improduktívan, hogy nézem, ahogy a tanuló oldja meg a feladatot – ezt otthon, a gép előtt ülve is meg tudja tenni.
  4. egy-egy témát nem lehet sokféleképpen elmagyarázni, és a sokadik alkalommal én sem tudok olyan lelkesedéssel beszélni, mint elsőre.

Mi lenne, ha létrehoznék egy olyan szolgáltatást, amelyben

  • heti kétszeri eszmecsere van, így kisebb a felejtés és az az idő, amit elvesztegettünk, mert olyan problémája volt a tanulónak, amin nem tudott egyedül túllendülni
  • leírnám mindazt a know how-t, ahogyan én sikeresen tanítottam (amit mindig újra és újra elmondok)
  • mindez nem kerülne annyiba, mint heti két magánóra?
  • Hab a tortán, mi lenne, ha a feladatokat egy program értékelné ki?

Elindult tehát a Java Távoktatás szolgáltatás a személyes óráim mellett mellékesen, a www.programozas-oktatas.hu holnapom szárnyai alatt.

A feladatok kiértékelését persze eleinte kézzel végeztem, majd elkezdtem a beküldött programok tapasztalataiból kiindulva az értékelő programot is fejleszteni.

Telt-múlt az idő, kiderült, hogy ez a szolgáltatás többeket érdekel, mint képzeltem volna, sőt, többeket, mint amennyire nekem kapacitásom van.
Jött a következő lépés: oktatók toborzása, cégalapítás. Megalakult a StudiCore Oktatási Kft. (valamennyit sikerült átmenteni a vezetéknevemmel (Pasztuhov) kapcsolatos olvasási nehézségekből a cégnévbe is: szóval nem stúdiókór. Mi angolosan, sztádikórnak ejtjük – mi a (programozás)tudás velejét, magját tanítjuk meg, amire utána a további rétegeket fel tudod tenni magad is).

Régebbi ügyfeleink észrevehették, hogy csöndben az online rendszer már átköltözött a studicore.hu domain alá, online.studicore.hu URL-lel érhető el.

Most pedig, hadd jelentsem be: elindult a www.studicore.hu, a cégünk új weboldala!

A Java Távoktatásnak is új a neve: StudiCore Online Java, ami egy nagyobb szolgáltatáscsoport része: a StudiCore Online Junior Programozó képzésé.

Mert az a küldetésünk, hogy olyan tudást adjunk neked, amivel felvesznek programozónak egy céghez, és ott értékes munkát tudsz végezni.

(A programozas-oktatas.hu oldalon még egy csomó érdekes blogbejegyzést találsz).