Pasztuhov Dániel előadása a Networkshop 2018 tudományos konferenciáról

2018. áprilisában került megrendezésre a Networkshop 2018 tudományos konferencia. Ezen a konferencián előadott Pasztuhov Dániel is, aki részben a programozásoktatás hasznosságáról, részben magáról a StudiCore Online-ról beszélt a hallgatóságnak.

Az előadást élőben közvetítették, illetve rögzítették is, majd vágott formában elérhetővé tették a nagyközönség számára.

A felvételt az alábbiakban közreadjuk.

Amennyiben szeretnél nálunk programozást tanulni, első teendőd, hogy regisztrálj a tesztünkre (www.studicore.hu/teszt), töltsd ki, és kezdj el haladni. Az első 5 fejezet két hétig ingyenes, után választani tudsz a csomagjaink közül.

Ha pedig már tanultál nálunk, de valamiért abbamaradt, várunk vissza. Írj az ügyfélszolgálatunknak (info@studicore.hu)

Most hétfőn (2018. november 12.) újabb tanítványunk kezdett el programozóként dolgozni.
Ő azt választotta, hogy

  • az otthona kényelméből,
  • szabad időbeosztással,
  • online oktatási platform erejével felfegyverkezve,
  • mégis 1/1-es személyes oktatói segítséggel (Pro csomag)

sajátítja el a Java-programozás programozói munka elkezdéséhez szükséges alapjait.

Ha szeretnél csatlakozni hozzá, várunk szeretettel!

a StudiCore csapata