Amit ebben a cikkben fogok írni, azt kivételesen nem saját kútfőből írom. Ahogyan nagyon sokan közületek, én is folyamatosan tanulok, olvasok szakmai könyveket, hogy fejlesszem magam. Az egyik legutóbbi ilyen Ken Blanchard: Vezetés magasabb szinten c. műve volt.

A könyv egyik jelentős gondolata, hogy a különböző tudásszinten lévő beosztottakat különböző szintű vezetéssel célszerű irányítani.
Vezetés szempontjából elkülöníti az irányítás (megmondja a vezető, pontosan miket csináljon a beosztott) és a támogatást (lelkesítést, bíztatást).

Az alkalmazottakat szakmai tudásuk szintje szerint a könyv négy csoportra osztja:

  • lelkes kezdő, aki nagy örömmel dolgozik, de hozzáértése még alacsony szinten van, így közvetlenül kell még irányítani. Lelkesíteni viszont kevésbé kell, hiszen az megvan
  • kiábrándult tanuló, aki elszenvedte első kudarcait, rájött, hogy nem annyira könnyű az új területen helytállni, a lelkesedése alacsony szintű. Őt az irányítás mellett még támogatni, lelkesíteni is kell, hogy tovább tudjon lépni
  • óvatos haladó, aki már szakmailag egyre magasabb szinten van, de a lelkesedése még nem tért vissza. Őt lelkesíteni még mindig kell, de szakmai irányításra már kevesebb szüksége van
  • magabiztos profi, akinek a szakmai hozzáértése is és a lelkesedése is (újra) megvan. Őt leginkább csak hagyni kell dolgozni

Vetítsük át mindezt a programozástanulásra!

Amikor nekikezdesz, akkor még nagyon lelkes vagy, bár semmit nem tudsz még. Minden érdekel, minden lázba hoz, örülsz az új információknak, minden egyre fokozza az élvezetet. Aztán ahogy telik-múlik az idő, előbb-utóbb lesz egy olyan rész, ami mégsem annyira hajlik meg az akaratod előtt: megakadsz egy feladatnál. Ha ez néhányszor előfordul (Ken Blanchard szerint ez törvényszerű), akkor jön a „kiábrándult tanuló” fázisa.

Egy kiábrándult tanuló két irányba léphet tovább:

  1. csak azért is kitart, és megy tovább, amelynek következtében előbb-utóbb (természetesen sok erőfeszítés árán) eljut az óvatos haladó, majd a magabiztos profi szintjére.
  2. feladja, és elkönyveli, hogy a programozás nem neki való. Ez a választás nagyon gyakori, pedig sokszor csak némi bátorításra lett volna szükség.

Ha nálunk tanulsz, a célunk közös: hogy végigcsináld a képzést és megtanulj programozni, és jó állásod, élvezetes, kreatív munkád legyen…

És hogy mit teszünk azért, hogy a „kiábrándult tanuló” fázison átlendítsünk?

  • ha a Pro csomagra fizettél elő, akkor az oktatónk szemmel tartja a fejlődésedet, és meg tudja adni azt a támogatást, amire szükséged van, hogy továbbcsináld. Neked mindössze annyit kell csinálni, hogy legalább egy levelet írsz neki arról, hogy mi is a helyzet veled. Vagy kérj Live konzultációt, és akkor élőszóban beszélgethettek erről az oktatóval.
  • ha pedig az autodidakta Basic csomagra fizettél elő, akkor pedig neked kell egy kicsit tudatosabbnak lenni, hogy felismerd, éppen milyen fázisban vagy, és hogy tegyél azért idejekorán, hogy ne legyenek végzetes következményei e fázis elérésének. Basic csomag esetében tudsz magadnak írásos eseti konzultációt vagy Live konzultációt vásárolni.

Kívánom, hogy mihamarabb elérd az „óvatos haladó”, majd a „magabiztos profi” szintjét Javából.

Pasztuhov Dániel

Miért olyan nehéz megtanulni programozni?