• Programozó akarok lenni!

    Munka mellett. Otthonról. Szabadon.

A mai 30 év feletti munkavállalók nagy százaléka gondolja, úgy, hogy több munkahelye lesz még karrierje során, ám sokan még azt is lehetségesnek tartják, hogy egy teljesen más területen próbálják ki magukat. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy újra a klasszikus oktatásban keresnék az utat egy másod-, harmaddiplomára, inkább alternatív lehetőségeket keresnek, amelyek jobban összeegyeztethetőek jelenlegi munkahelyükkel és családjukkal.

Mindezen szempontokat figyelembe véve alakítottuk ki távoktatási rendszerünket, amely hatékony, ám mégis rugalmas tanulást tesz lehetővé. Nem jelent hátrányt az informatikai tapasztalat hiánya, ám lényeges alapkészséggel rendelkeznie kell annak, aki programozói pályára szeretne váltani. A készségek felmérésének leggyszerűbb módja egy online teszt kitöltése

Alkalmas vagy programozónak?

Az előképzettség és az eddigi munkatapasztalatok inkább majd az elhelyezkedést fogják segíteni, nincsenek befolyással arra, hogy valaki alkalmas-e programozónak, vagy nem. Tanítványaink között akadt már ügyvéd, technikatanár-hangmérnök, közgazdász, kereskedelmi dolgozó, projektmenedzser, CNC-esztergályos, sőt, még CEO is.

Amennyiben megszületett az elhatározás még mindig több lehetőség közül lehet választani: a távoktatás nagy előnye, hogy egyéni tempóban biztosítja a haladás lehetőségét és szabad az időbeosztás is, egyedül a konzultációs időpontokat kell szem előtt tartani.

Néha van úgy az ember életében, hogy lépnie kell egy nagyot semmibe. Hérakleitosz mondta: “egy dolog állandó, a változás maga”. Mi arra biztatunk téged, hogy legyél bátor és vállalkozó szellemű, hiszen a tanulásba, az önmagad képzésébe fektetett idő és pénz biztosan meg fog térülni.

Ha már szóba került a megtérülés,
egyszerűen kiszámolhatod, hogy mennyi idő alatt is térül meg a befektetésed.

Érdekel a képzés!